Itt, a Blogomon, nem olvashatod szerelmi horoszkópod, nem adok öltözködésedhez aktuális divattippet, és ma sem küldök ingyenes rúzsmintát! Inkább a Ház, a Lakás, az Otthon témakörébe invitállak…, tarts velem!

E heti okosság: Ősjegy

A napokban, egy tervezett lakóépület alapozásának kitűzésnél geodézia mérést segítettem, beugró figuránsként. Azaz, a Geodéta segédje voltam kis időre, mert mérőléccel a kezemben, egy pontra álltam, a magassági mérést/kitűzést segítettem.
 
Hazafelé eszembe jutott, hogy középiskolában tanultam az ősjegyről, azaz a nadapi magassági alappontról, így kicsit továbbmentem, egészen Velencéig, ott lehajtottam az M7-ről, hogy -végre- élőben lássam az ősjegyet.

Nem kerestem rá se okos-telefonon, se táblagépen, így kicsit csalódtam/meglepődtem, mert valahogy másként képzeltem. Gyermeki egyszerűséggel azt gondoltam, valami hegytetőn lesz a szintezési ősjegy, ami hazánkban ma, a Balti-tenger tengerszint feletti magasság meghatározásánál az alappontot jelzi. A pontot még 1888-ban hozták létre, de maga a pont, ma nem látható, mert a mészkő obeliszk alatt van! A községben korrekt módon kitáblázott út vezet ide, zökkenőmentesen, vagyis 4 keréken is ide lehet jutni.

Van itt még más érdekesség is, Nadap katolikus templomában keresztelték meg Vörösmarty Mihályt 1800 decemberében. Emlékszel még Te is, Ő az, aki a második himnuszunkat: a Szózatot írta. No, igazság szerint nem ebben a neogótikusban keresztelték, hanem az e helyen korábban állóban, hátul még van eredeti falmaradvány is, viszont a templomban bent, ott az eredeti keresztelő medence.

Ha már közbejött a Szózat, gondoltam Pákozd sincs oly messze, így visszakanyarodtam az autópályára, és Pákozdig továbbgurultam. Egy életem, egy halálom, meglátogatom a nemzeti emlékhelyünket is.

A Pákozdi Katonai Emlékhely hadtörténetünket mutatja a pákozdi csata (1848. szeptember 29.) óta, egészen napjainkig. Nem vonz a militarizmus különösebben, és miután besétáltam egy I. világháborút idéző lövészárokba, kíváncsiságom azonnal alább is hagyott, rögtön ki is jöttem onnan. 🙁

Találtam egy összefoglaló kisfilmet e helyről, ez nálam mindenképpen lelkesebb megvilágításban mutatja be a parkot:

A „megvilágítás” vagyis a napsütés egyébként csodás volt, és a kilátást a Velencei-tóra is pazarnak ítéltem.

Innen, bikini híján, Székesfehérvár felé vettem az irányt! 10 km után, az Árpád Fürdő parkolójában álltam meg. 🙂

Ez a szecessziós műemlék az Árpád Fürdő, 1905-ben épült, és pár éve gyönyörűen felújították. Nézz csak be:

Székesfehérvár a Királyok városa, mert több mint 50 királyi esemény, azaz koronázás vagy temetés zajlott itt. A belvárost gyalogoltam be, tableten lett egy helyes kis térképem is:

végül mégsem használtam, hanem keresztül-kasul bejártam a Fő utca környékét.
Gyermeki énem emlékezett még, van itt valahol egy Óramúzeum, és Órajáték. 7 percet vártam csak a padon ülve, amikor az órajáték figurái „megindultak.” Legendás királyi személyiségek vonultak fel a tolóajtócskák mögül: Szent István, Szent László; Szent Erzsébet, Szent Margit és persze Mátyás és Beatrix is üdvözölt.

A következő állomás a koronázási jelkép, a Városház téren álló latin feliratos Országalma, ami egy díszkút, melyet három – ősi címert őrző – kőoroszlán tart. A felirat a város szabadságot hirdeti, melyet Szent István adományozott.

E tér fő épülete a Püspöki Palota. Copf és empír stílusú hatalmas épület Szent István által építtetett bazilika helyén áll, állítólag annak köveit is felhasználták az 1700-as évek végén kezdődő építkezésnél. A lépcsőházban elhelyezett díszes, faragott kövek ezt reklámozzák. Egyébként 40.000 példányszámú könyvtárnak, püspöki könyvtárnak ad helyet, még kódexek is vannak itt!

A Fő utcán haladtam tovább, ez a Város sétáló utcája. A következő hívogató épület szépen felújított állapotában a Ciszterci templom, azaz a Szent János templom, igazi magyar barokk műemlék, még az 1700-as évek közepén épült.

Innen kilépve fűszer illatot éreztem. A Fekete Sas – Patikamúzeum előtt fűszersimogatót találtam… 🙂 Odabent, meg egy régi patikát, még a XVIII. századból.

Itt a közelben van a Mátyás király – emlékmű, Melocco Miklós szobrászunk, gótikus építészeti keretbe állította Mátyást, oroszlánjai társaságában.
A várfal körüli vizesárkot szimbolizáló szökőkútban apró gyermekek pancsolnak, föléjük magasodik Varkocs György várkapitány szobra, a török időkre emlékezve.
Az idő múlását mutatja a Virágóra, és mellette a pontos dátum, amit tavasztól-őszig, naponta átültetnek!

Innen rézsút szemben, már láttam a Vörösmarty Színház „patinás” épületét, melynek avatásán még Jókai Mór is részt vett 1874-ben. 11 évvel ezelőtt teljesen átalakították, és gyakorlatilag csak a homlokzati falakat tartották meg, belülre színházi csúcstechnikát illesztettek.

Fő utcai sétám végét a Magyar Király Hotellel zártam. Pollack Mihály klasszicista, majd 200 éves palotája ma műemlék.

Visszafelé, útba ejtettem még a Szent István Székesegyházat, ami Géza fejedelem palotájának helyén áll. Közadakozásból építettek több mint 250 éve. Most, egy részét éppen felújítják (úgy láttam, talajnedvesség ellen is szigetelik).

A székesegyház mellett áll a város legrégebbi épülete, a Szent Anna Kápolna, 1470-ből. A török hódoltság alatt egy pasa dzsámija volt.

Szellemi táplálék után Kati néni szobra is az evésre emlékeztetett, piaci kofaként kínálta kocsijáról saját portékáját. Orrát megsimogattam, a Városháza és a Hiemer-ház előtt már csak elszaladtam, és útra keltem, észak felé.

A Vértesen át, egészen a Neszmélyi borvidékig…

De ez egy következő úti-beszámoló lehet, ami végül egy kis kunkorral a tatai Öreg-tóhoz vitt, mert a Királyok városa után bizony én királyi lakomát kívántam.
Vágyam – egészben sütött fejedelmi süllő képében, a tányéromon -, kora estére teljesült! 🙂