Funkcióséma
Itt, a Blogomon, nem olvashatod szerelmi horoszkópod, nem adok öltözködésedhez aktuális divattippet, és ma sem küldök ingyenes rúzsmintát! Inkább a Ház, a Lakás, az Otthon témakörébe invitállak…, tarts velem!
E heti okosság: Mi az a funkcióséma?
Utóbbi két, heti okosságban alaposan körbejártuk a lakás fogalmát.
Részleteztem a helyiségeket, azok funkcióit, használatuk időbeli, térbeli módját.
A funkcióséma gyakorlatilag a lakás önálló helyiségeinek, azokban folytatott tevékenységeknek, vagyis funkcióinak egymás melletti viszonyát, egymásra utaltságát mutatja.
A lakásalaprajzok, vagy lakóházak tervezésekor ez is egyfajta út. Építészeknek e módszert tanítják először tervezéskor. Ez azután, sok feladatnak és gyakorlatnak köszönhetően beég az építész fejébe, és mikor más módon kezd neki az épülettervezésnek, akkor is, a séma képe a fejében van! Hisz az már régen rögzült.
Ismerek olyan Kollégát, aki épülettervezést formába önti, vagyis az épülettömeg-képzése az első vázlata, rajza, aztán beleteszi a funkciókat.
Ismerek olyat is, aki saját, meglévő kliséjét húzza elő, hiszen már sok éve egy megtanult, begyakorolt kiinduló-alaprajzot, fejleszt tovább az adott kívánalmaknak megfelelően.
Igazából ez mindegy is, a lényeg, hogy az ő térképző fejükben is megjelenik a funkcióséma, az egyszerű kis ábra!
Építészként nem buzdítalak arra, hogy Te is kezdj el lakást, lakóházat tervezni, mert ez is egy önálló szakma, amit tanulással és gyakorlással sajátítottunk el.
Ugyanakkor, hogy a házad, lakásod a Te számodra, a Te igényedre szabva készüljön és épüljön, Te magad is gyárthatsz funkciósémát. Lesz egy alap, amit majd a Térképző-ddel megvitathatsz, aki kérdéseivel, ötleteivel az esetlegesen hibás elképzeléseidet korrigálja. Olyan tervezőt keress, aki szolgáltat, vagyis a Te lakásodat, a Te házadat tervezi!
Funkcióséma = vázlatos térszervezés
Most általános összefüggést mutatok: egy lakás esetében ilyen az a bizonyos funkcióséma! Ez a séma, igazából egy szabadkézi rajz, körök, vonalak és helyiségfeliratok jellemzik…
1. A lakószoba, közkedvelt nevén a nappali, étkezővel kapcsolódjon a gazdasági részhez, a konyhához
2. A lakórész hálószobái legyenek közvetlen kapcsolatban a fürdőszobával, zuhanyzóval.
3. Az előbbi pont miatt lényeges, hogy a hálószobák önálló, egységes blokkban maradjanak együtt, így igényes a lakótér kialakítás.
4. Ha a gazdasági rész és egészségügyi rész összevonható, az az épületgépészeti vezetékrendszer kiépítését optimalizálja.
Az ábra általános, működőképes lakást, életteret mutat. Segítségével kielemezheted, hogy a Te lakásod, a Te házad e pár összefüggésnek megfelel-e?!
A minta funkciósémából és a felsorolt szöveges összefüggésekből látod, hogy a tervezés során megalkotott helyiségek egymás mellé fűzése, térkapcsolata nem a véletlen műve!
Mindez tudatos tervezői tevékenység. De minden építtetői igényhez más, és más funkcióséma tartozik, hisz oly sokféle módon él az egyes ember!