Egyszobás!? Maradhat…!

Itt, a Blogomon, nem olvashatod szerelmi horoszkópod, nem adok öltözködésedhez aktuális divattippet, és ma sem küldök ingyenes rúzsmintát! Inkább a Ház, a Lakás, az Otthon témakörébe invitállak…, tarts velem!


Bontsuk le a falakat!

Simon nyár elején keresett eladó lakást. Telefonon érdeklődött, mire „figyeljen”, ha élesedik a helyzet, vagyis, ha meg is nézi az adott társasházi lakást?

Saját, szubjektív szempontokat is figyelembe kell venni ilyen esetben. Ha ismered magad, szokásaidat, tűrőképességed határait, az jó, mert én azokon túl tudok csak segíteni! 😉

Vagyis, a társasházi lakás vásárlásánál a Szomszédok adottak. Egy ideig, azután lehet ebben is változás történik. Ami, lehet jó is! Tulajdonképpen Simon is így választott! A Szomszéd alapján, aki Simon munkatársa! 🙂 A munkatárs, András ajánlotta Simonnak, nézze meg ezt kis lakást, ami a szomszédjában végre eladó, mert az alkoholista lakója eladja:

András a társasházi alapító-okirat mellékleteként szereplő lakásalaprajzot átadta Simonnak, aki, első ránézésre is azt írta nekem az alaprajz mellé: – Ez így nem maradhat! Kérem, nyissa ki, ahogy a blogokban szokta! –

O.K. Kinyitottam! És ilyen lehet(ne) nyitott állapotában:

Kérések/tények egyvelege, ami mentén haladtam:

Simon egyedül él. Mert számára így kényelmes! Ezért egyszemélyes lesz a lakás! Szerinte nem is kell külön háló, hisz most sincs, és nem is fér…, egyébként is jól tud és szeret ágyazni, amúgy meg rendmániás, pedáns, tiszta. Szeret „molyolni” a főzéssel, gyakran „megeteti” barátait… Tágas, egyterű lakásban gondolkodik! Persze tudja, a 36 m², khm… az nem sok… 😉

  • A bejárati előtér szoba felé eső határoló falát elbontottam. A helyiség funkciója a bútorozással és a lakás belső tere felé történt megnyitásával (pofafalak párosa) egyértelmű.
  • A szoba nappali és háló funkciót tölt be továbbra is.
  • Az étkezős konyha nem fallal válik el a szobától, a térben álló étkezőasztal vezet át a főzés-étkezés terébe.
  • A vizesblokk zsilipezett rendszerét felülírtuk, megszűnt az előtér, az önálló (mosdó nélküli!) W.C. helyiség, így egyetlen fürdőszoba kiváltja mindezt, kisebb alapterületen.

A lakásfunkciók a helyükön maradtak. Az elbontott válaszfalak valóban kinyitották a teret. A lakás határolófalai mentén elegendő ruhásszekrény/könyvespolc és egyéb tárolóhely alakítható ki. De, van bőven kompromisszum is…, ezt ki-ki maga dönti el: megéri/nem éri meg!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .