Ebben a szobában újra „ágyazok”!

Itt, a Blogomon, nem olvashatod szerelmi horoszkópod, nem adok öltözködésedhez aktuális divattippet, és ma sem küldök ingyenes rúzsmintát! Inkább a Ház, a Lakás, az Otthon témakörébe invitállak…, tarts velem!

 
 

E heti átváltozás: Szoba születik, 3. rész

 


Ebben a szobában újra ágyazok. Újra áthelyezem az ágyat, mert Megrendelőm most azt szeretné látni, hogy ha az ágyat elfordítjuk 90 fokkal, vagyis a falra merőlegesen helyezzük el, és kissé „térbe” állítjuk, milyen hatást érünk el?

 

Az ágy fejrésze tehát a fallal érintkezik, és ezzel az elhelyezéssel mindkét oldalról ráülhetnek, belefeküdhetnek.
Ha idős, vagy beteg ember szobája lenne ez a szoba, ezt a bútorozást javasolnám, mert ez esetben a fő szempont, hogy az ápolásra szoruló személy ellátása a lehető legkönnyebb legyen egy ilyen, kórházi elrendezést idéző bútorozásnál.
Sőt, a beteg ember az ágyon kissé felülve, az ablakon is jól kilát!

A szoba bútorozásában korábban rögzített „fix” pontokat, a ruhásszekrényeket, a televízió helyét és az íróasztalt most sem tologattam.


A pihenő fotel továbbra is a térben áll, a televízió felé néz. Ebben ülhet a beteget látogató is akár. A szőnyegen a pihenőszék könnyen arrébb mozdítható, így a lábadozó is használhatja, ha „túlfeküdte” magát.

A fali polcok az ágy fejrészénél lévő falon vannak, most is azonos magasságban, egy fali polc pedig az íróasztal fölött van.
A kis szekrények közül az egyik az ágy egyik oldalára került, ez lehet az éjjeliszekrény, a másik kettő az ágy másik oldalán áll.


Ez a típusú szoba bútorozás korlátozza leginkább a tér használatát. Az ágy lett a szoba hangsúlyos eleme, szinte sugallja, e szoba lakója ágyban tölti élete nagy részét.
Szerencsére, nem egy beteg embernek készült a szoba bútorozása. Ez a szoba vendégszoba lesz, örökségből maradt, míves, kézműves bútorokkal berendezve idézi az örökhagyókat.


A három, 3D-ben megépített változat közül, a másodikként bemutatott bútorozás valósul majd meg!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .