Itt, a Blogomon, nem olvashatod szerelmi horoszkópod, nem adok öltözködésedhez aktuális divattippet, és ma sem küldök ingyenes rúzsmintát! Inkább a Ház, a Lakás, az Otthon témakörébe invitállak…, ha megengeded!

Balkán-kapuk

Amikor a kellemest összekötöm a hasznossal, azt minivakációnak hirdetem! 😉 Belgrád nincs is olyan messze innen…

Mai építészetünkben a vasbeton reneszánszát éli, igazi térhódítása Európában a II. Világháborút követően indult. Egymás után láttak napvilágot a vasbetonból megálmodott építészeti remekek a „brutalizmus” jegyében. A brutalista építészet az 1950-es években Angliából kiinduló stílusirányzat. Ottani, egyik jeles képviselője Goldfinger Ernő volt. Az volt az álma, hogy „függőleges falut” építsen. Ezt az álmát megvalósította: kispénzű családok számára megépítette Európa első toronyházait, ahová óvodát, orvosi rendelőt, idősek klubját, mosodát is tervezett a lakások mellé…építészettörténetből tanultam Róla anno…még filmes/olvasmányos élményként Ian Fleming/James Bond is előjött! 🙂 🙂 🙂 … oké, építészettel folytatom, de ahogy én gondolom…

Lehetséges, hogy a kifejezés nem is a brutális szóból származik, hanem a franciául: béton brut-ból, ami kb. nyers betont jelent…?!

Íme Londonból a Balfron Tower (1967):

És íme a Trellick Tower (1972):

Szóval, Goldfinger építészete (is) jutott eszembe, mikor Belgrádban megláttam a Genex-tornyot:

Ez „Belgrád nyugati kapuja” (Western City Tower) 35?-36? emeletes felhőkarcoló 1977-ben épült Mihajlo Mitrovic tervei szerint. Két épülettömböt kétemeletes híd köti össze odafenn, kb. innen a kapu-gondolat. A tetején forgó/panoráma étterem is van, de nem üzemel. Ma is lakják az egyik tornyot, a másik, az iroda: már üres. Brutális a monumentalitása és az elhanyagoltsága is:

A szoborszerű lakóépületek/lakótelepek a vasbetont a modern élet és a szocializmus szimbólumaként kezelték, hisz a robosztus, hatalmas épülettömegeket megmozgató építészeti kubusok/formák magasztosan hirdették a belgrádi (királyi) paloták, vagyis a múlt fölötti új (szocialista) „uralmat”. A majdnem tapintható nyers/drámai hatást ellensúlyozza az élet. Új-Belgrád lakótelepeinek zöld élete, a kuszaság, az egyéni kibontakozás akarata (nincs két egyforma ablak/lodzsa/árnyékoló…), tudod: amolyan én házam, én váram érzése…

A Karaburma lakóépület-tornyot a helyiek gyakran emlegetik Toblerone-házként, ami a sarki teraszok/loggiák beépített háromszög alakú formáira utalhat. Rista Sekerinski tervezte, 1963-ban már állt:

Tito azt (is) vizionálta: „Jugoszlávia fővárosa végre a Balkán félsziget New Yorkjává válhat”.

No, akkor vannak itt még hárman is felhőkarcolók, Ők a Keleti kapu! Vera Cirkovic tervei szerint:

Három épületből áll a komplexum, amelyek 30 emeletesek, több mint 100 méter magasak, lépcsősek és háromszög alakúak, kör mentén épültek, így vizuálisan mindig kilátszik egyikük, a másik kettő közül…

Egyet bejártam, ahol 5 liftet számoltam, de a 24. szinten át kellett szállnom újabba, a panoráma okán (is) tornyosultam. Belül sok eredeti építési anyagot láttam, miközben a lépcsőházban lefelé haladtam, amik kiállták az idő próbáját: műkőburkolat, keményfa-kapaszkodó… És itt is jelen van az emberi lét!

Neten találtam egy régi képet is, talán még 1976-ból:

Ha nincs módod utazni, háromnegyed órád csak akad nézelődni például itt/így: (16.38 tól!!! látod majd a betondzsungelt… is 🙂